Fogalmak sokaságában találjuk sokszor magunkat, beszélünk, szavakat használunk, de kevésbé járunk utána, hogy minek mi az értelme, honnan ered, mi a története. Ilyen például a medál is. Használjuk az arany medál, ezüst medál, szív medál, valódi ásvány medál fogalmakat, de arról nem sokat beszélünk, hogy mi is az a medál. Nagyon egyszerű választ adva a kérdésre, a medál egy kerek fémtárgy, amelyet egy-egy szimbólum díszít. Nos, azt már kevesebben tudják, hogy önálló művészeti tárgyaknak is minősülnek, sőt az is bátran jelentető ki, hogy a medálok az egyik legintimebb ékszer szerepét töltik be.

A valódi ásvány medál is erősíti a medál azon tulajdonságát, hogy önálló művészeti tárgy, hiszen az ásványok anyagának köszönhetően nagyon kifinomult, gondosan kidolgozott ékszerek jönnek létre belőlük. Egy nyaklánc önmagában is lehet elég figyelemfelkeltő, azonban ha valódi ásvány medállal egészül ki, azzal akár kijelöljük a látvány középpontját. A medál önmagában nagy jelentőséggel bír viselője számára, hiszen már a 30-as években megjelentek a fényképpel ellátott medálok, amelyek rendszerint a házastársak, vagy gyermekek fényképét ábrázolta. Napjainkban az ásványi medálokat gyógyító erejük és jó hatásuk miatt viselik, ám régebben is nagy divat volt például négylevelű lóherét formáló medálokat viselni, amit szerencsehozó medálnak tartottak, akárcsak a patkó alakút. Ha visszatekintünk a régi időkre, akkor rájövünk, hogy amióta az ember létezik, azóta foglalkozunk a szerencsénkkel, a lelkünk tisztaságával, illetve életünk, jólétünk megőrzésével, és ezt nagyon sok esetben kötjük valamilyen ékszerhez, tárgyhoz.