Állandó
Kecskeméti Vadaskert
Kecskeméti Vadaskert
A kecskeméti az ország legkisebb állatkertje. Az intézmény létesítése az I. Vadászati Világkiállítással kapcsolódik össze, amelyet a fővárosban rendeztek ugyan, de az ott bemutatott hazai élőállatgyűjteményt Kecskemétnek ajándékozták, sőt ideköltözött a világkiállítás jelképe, a dámszarvas szobor is. Így 1971-ben a város vezetése úgy döntött, hogy létrehozza a Kecskeméti Vadaskertet.
Az akkori előírásoknak megfelelően elkészült a város állatkertje, mintegy három hektáron, elsősorban hazai vadak és őshonos magyar háziállatok bemutatása céljából.
Nagyobb beruházásként elkészült a tigrisház, a medveház, a majomház és az oroszlánház. Folyamatosan készülnek kifutók, madárröpdék természetes, szép környezetben.
Védett természeti értékek bemutatása, állatok a föld minden kontinenséről, 60 állatfaj közel 300 egyed bemutatása, emlősök és madarak, értékes trófea gyűjtemény állandó kiállítása megtekinthető a főépületben.
A kecskeméti Vadaskertben látható állatok: hüllők, madarak, bagoly, réce, gólya, páva, majmok, teve, antilopok, láma, nyúl, juh, házikecske, ragadozók, tigris, párduc, oroszlán, hiúz, mosómedve, farkas.
A kecskeméti vadaspark nyitvatartása:
Január 1 - Március 31.
9:00 - Pénztárzárás 15:45
Kapuzárás: 16:30
Április 1 - Április 30.
9:00 - Pénztárzárás 16:45
Kapuzárás: 17:30
Május 1 - Szeptember 30.
9:00 - Pénztárzárás 17:45
Kapuzárás: 18:30
Október 1 - Október 31.
9:00 - Pénztárzárás 16:45
Kapuzárás: 17:30
November 1 - December 31.
9:00 - Pénztárzárás 15:45
Kapuzárás: 16:30
Jegyárak:
Felnőtt: 850 Ft
Gyermek (3 - 18 év): 500 Ft
Gyermek (3 éves kor alatt): 50 Ft
Nyugdíjas: 500 Ft
Csoportos gyermek kedvezmény (min. 10 fő): 400 Ft
Kísérő pedagógusok: 600 Ft
Csoportos felnőtt kedvezmény (min. 10 fő): 600 Ft
Telefon / Fax: 76/320-121
E-mail: info@zookecskemet.hu
Séta a Jászberényi Állat- és Növénykertben.
Az intézmény megközelítése igen egyszerű, hiszen a 31-sz. főúton Budapest irányából érkezve, az első kereszteződésnél balra fordulva, pár száz méter autóút után meg is érkezünk az állatkert elé. Az állatkert előtt minden alkalommal sikerült parkolóhelyet találni, a megközelítést megkönnyítendő az állatkert ki van táblázva.
Ahhoz, hogy az intézmény jelenét, és a mára kialakított arculatát értékelni tudjuk, nem árt, ha megismerjük a múltját. Az intézmény 1979. május 25-én (legtöbb hazai állatkerthez hasonlóan gyereknapon) nyitotta meg kapuját. Az intézményt az egykori Lehel hűtőgépgyár költségvetéséből építették, és tartották fenn. A korszakra jellemzően, az abban az időben sablonosnak mondható vasbeton, és vasrács párost alkalmazval, minden létesítményt téglatest alakúra tervezve épült meg az állatkert. Ami önmagában nem jelentett volna problémát, hiszen az ilyen korú létesítményekre ez jellemző. Azonban a rendszerváltás beköszöntével, a privatizáció elérte az egykori Lehel hűtőgépgyárat is, amely új tulajdonosa nem kívánta tovább támogatni az intézményt. Az állatkert fenntartó nélkül maradt, az elöregedett, és idejétmúlt létesítményeivel, infrastruktúrájával. Sokáig tervben volt az állatkert bezárásai is. Végül Jászberény város, az intézmény megtartása mellett döntött, és elkezdődhetett a modernizáció, és megújulás. Fontos tény, hogy ez az egyetlen olyan nagy állatkert, amely nem megyeszékhelyen, vagy a fővárosban üzemel. Ez a tény csak azért fontos, mert a város költségvetése jóval kisebb, mint egy megyeszékhely költségvetése, így az állatkertnek juttatott támogatás is messze elmarad a többi állatkertéhez képest.
Az állatkert mai képe foltokban még megidézi a múlt árnyas időszakát, de az összképet nézve, egy korszerű, szépen és ötletesen kialakított intézményről beszélhetünk. Az állatkertet alapvetően két részre kell bontanunk. Az összes alapterület 4,5 ha, amiből megközelítőleg 2,5 ha az állatkert, és megközelítőleg 2 ha a növénykert.
A növénykert, egy rendkívül szép, és gondozott park, amelyet egy szabálytalan vonalvezetésű sétányon végighaladva fedezhetünk fel. Az egyes fa, cserje, bokorfajok előtt táblákon kihelyezve informálódhatunk az egyes fajok jellemzőiről, sajátosságairól, elterjedésükről. A sétány mellett sok helyen találhatunk padot, melyeken megpihenve élvezhetjük a hazánk külön tájegységeire jellemző növényfajok kavalkádját. A növénykert ad otthont a madárvédelmi mintakertnek is, ahol a kihelyezett leírások, és szemléltető eszközök segítségével tanulhatunk meg együtt élni a hazai fajokkal, ismerhetjük meg alapvető szokásaikat, jellemzőiket.
Az állatkert nem nagy, a megközelítőleg 2,5 ha alapterület, és a szűkös költségvetés nagyban meghatározza, mind a tartható fajok számát, mind a kifutók kialakításának módját. És ugyan minden fajcsoportból találunk érdekes példányokat, alapvetően a korlátokhoz képest kénytelen az állatkert a bemutatásra szánt fajokat kiválasztani. A kifutók kialakításánál minden faj esetén az állatok igényeit tartották szem előtt. A legtöbb kifutóban teret kapott a víz, melyben előszeretettel játszanak. Azt hiszem, ha valaki egy látogatás alkalmával a három vízben játszó medvét látja, nem vonja kétségbe a vizesárok szerepét. A kifutók legtöbb helyen "ketrec" rendszerben lettek kialakítva. Sok érv, és ellenérv szól a ketrec rendszer ellen, és mellett. Ami tény, hogy a hely hiánya miatt a ketrec rendszerben kialakított kifutók helytakarékosabbak, mint az árokkal, vagy vízfelületekkel elkerített kifutók, valamint az állatokat is közelebb engedi a látogatókhoz. Tény az is, hogy kevésbé fényképezőgép barát, hiszen az átlagos látogatók által használt kompakt gépek hajlamosak a rácsot tekinteni témának. Mivel Jászberényben a hely hiánya eldöntötte, hogy melyik rendszert kell használni, nem nagyon van miért megkérdőjelezni ezt a döntést. A ketrecek megszakítása üvegfalakkal fényképezőbaráttá tehetné a kifutókat, azonban a beszerzési költségek, a folyamatos takarítással eltöltött idő, és az állatok által összekarcolt üvegfalak cseréje jelentős költségeket emésztene fel.
Az állatkert hátsó részén, egy mesterségesen kialakított tó közepén végigfutó fahídról szemlélhetjük meg, a szektorokra osztott, a híd két oldalán elterülő területeken lévő, elsősorban vizet, vagy mocsaras környezetet kedvelő fajokat. A kialakítása ennek a résznek rendkívül ötletes, és testközelbe hozza az állatokat. Megeshet az is, hogy amíg a mindössze 10-15 cm távolságra lévő szarvast fotózzuk, addig az állat finoman megpróbálja megcsipkedni fényképezőgépünk tokját. Találkozhatunk ezen a területen madárfajokkal, mosómedvékkel, patásokkal. A hídon végighaladva juthatunk el az állatsimogatóhoz.
Az állatkert nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a látogatók elégedetten távozzanak. A 10:00 és 16:30 közötti időszakban 30 percenként vehetünk részt egy-egy programon. A programok között szerepelnek látványetetések, amik alkalmával az állatok a természetben megszokott módon "megdolgoznak" az élelemért, illetve állatbemutatón is részt vehetünk. Minden etetés alkalmával, a látogatókat is bevonva, zoopedagógiai, és ismeretterjesztési oktatásban is részesülhetünk az adott fajjal kapcsolatban. Szinte folyamatosan találkozhatunk a gondozókkal, és bátran fordulhatunk hozzájuk segítségért. Az állatkertben egy igen nagy játszótér is helyet kapott, amit a látogatásaim alkalmával előszeretettel használtak is a gyerekek.
Az állatkertben bemutatott megközelítőleg 90 faj, és a 2007. évi majdnem 80 000 látogató azt sugallja, hogy a látogatók szeretik a Jászberényi Állat- és Növénykertet. Az állatkerten végbement, és jelenleg is folyamatban lévő megújulás mindenképpen a látogatószám folyamatos emelkedésében lemérhetően előre mozdította az állatkertet. A gondozók pozitív hozzáállása, az állatok, és az állatkert iránti elkötelezettsége, a látogatókkal való kommunikációs képessége külön dicséretet érdemel.
Összegzésképpen elmondható, hogy egy ötletesen kialakított, a hely korlátai mellett is jól elrendezett állatkertről beszélhetünk. Mindenkinek tudom ajánlani az intézmény meglátogatását. A kisgyerekkel érkezők sem fognak csalódni. Az állatkert akadálymentes, így akár babakocsival is könnyedén végigjárható. A kis méret miatt akár délelőtti program keretében is meglátogatható, és nem kell egy egész napot feltétlenül rászánni, azonban aki szeretné az állatbemutató, és látványetetési programokat végignézni, annak hamar elillan az idő.
Az állatkert részt vesz az EAZA (European Association of Zoos and Aquaria, Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége) által életre keltett "Kétéltűek bárkája" (Amphibian Ark) elnevezésű programban, egy interaktív kétéltű bemutató pavilonnal, ahol rengeteg információt tudhatunk meg a hazai, és európai kétéltűekről. Az intézmény EAZA tagsága folyamatban van. Amennyiben EAZA tagságot kap, akkor az európai fajmegőrző program keretein belül bővítheti állományát. Az intézmény nap mint nap nyújt segítséget a bajba került madarakon, legyen szó sérülésről, vagy mérgezésről, akár kis-, akár nagytestű madarak esetén. A régió madárvédelmi centrumaként hatalmas segítséget nyújt a hazai fajok védelmének területén.
Idén érkezett lakók: Hiénák, nyílméreg békák, nílusi ludak
Idén született lakók: Láma, mókus majom, fehérkezű gibbon, benett kenguru
„Állatkertünk nem csak a szokásos állatkerti bemutatókkal és kifutókkal várja a látogatókat, hanem szinte az egész napot kitöltő látványetetési programokkal is. Ezeknek a programoknak a lényege, hogy állatainkat előre megadott időpontban etetjük és ilyenkor munkatársaink sok érdekességet elmesélnek az adott fajról, elmondják hogy mi történik a kifutóban, sőt kérdezni is lehet tőlük.
A programnak több előnye is van, látogatóink akció közben találkoznak az állatokkal, az állatok kondíciója és mentalitása hosszútávon is kielégítő és kollégáink is boldogan osztják meg az információkat látogatóinkkal.”
Látványetetési időpontok:
10:00 katták
10:30 szurikáták és sülök
11:00 gibbonok
11:30 barnamedvék és farkasok
12:00 vízimadarak és mosómedvék
12:30 vaddisznók
13:00 oroszlánok vagy hiénák
14:00 állatbemutató
15:00 mókusmajmok
15:30 kenguruk
16:00 mocsári hiúzok
16:30 barnamedvék és farkasok
Az állatkertről részletes információk a www.jaszberenyzoo.hu oldalon olvashatóak.
Mecsextrém Park - Extrém kalandok
- Mecsek Extrém Park
Pécs határában számos izgalmas és szórakoztató játék, program várja a Mecsek Extrém Park látogatóit. Változatos kötélpályák, erdei bob, gokart, lovaglás, lövészet, mászófal, kalandvár, játszóház és még sok színes program várja az ide látogatókat.
- Quad (17 km)
Ügyességi quad pálya erdős, mocsaras terep útvonalon, mely izgalmas kalandokra hívja a motoros sport kedvelőit. (www.mecsextrem.hu)
A Mecsextrém Park extrém sport lehetőségekkel és sokrétű szabadidős programmal várja kedves látogatóit. A vendégek kényelme érdekében az autóval érkezőket őrzött parkoló várja, míg többi vendég részére sűrített menetrendű tömegközlekedési eszközök állnak rendelkezésre. A Parkban lehetőség nyílik családok és baráti társaságok, illetve szervezett turista csoportok számára, hogy napjukat izgalmasan, a megszokottól eltérően, barátságos és igényes környezetben tölthessék.
Megközelítés: Árpádtető a Mecsek szívében - Pécstől 2 km-re, a 66-os főút mentén - Mánfa és Pécs között helyezkedik el
Játékok:
Erdei bob
Alpesi kötélpark
Láthatatlan kiállítás
Odú-tanoda
Kéttornyú kötélpiramis
Gokart
Lovas program
Játszóház
Tiroli csúszda
Mászófal
Kalandvár
Zorb
Mozgássérülteknek
Ugrálóasztalok
Monocikli
Csoportokat előzetes bejelentkezéssel egyéb napokon is fogadunk.
Megközelítés:
Autóval: A 6-os főúton Pécs Budai Vám-nál (Tesco, buszállomás) kell Komló irányába kanyarodni.
Busszal: A Pécs távolsági buszpályaudvarról bármely Mánfa-Komló-ra induló járat, vagy a 31-es helyi járat (vasútállomástól Árpádtetőig közlekedik).
Mecseki Erdészeti Zrt.
7628 Pécs-Árpádtető, MecseXtrém Park
Tel.: +36 (72) 515-927
(munkanapokon 8-16 óráig, pénteken 13 óráig)
+36 (72) 244-440 (nyitva tartási időben)
Fax: +36 (72) 515-927
Email: mecsextrem@mecsekerdo.hu
info@mecsextrem.hu
CHALLENGELAND KALANDPÁLYA - BÓKAY KERT
Tojáskeresés Húsvét jegyében
A húsvéti nyuszi a Kalandpálya látogatóiról sem feledkezik meg!
Mozdulj ki a négy fal közül és töltsd velünk az április 23 - 25-ei húsvéti hosszú hétvégét!
Mi az, ami igazán emlékezetessé teheti ezt az ünnepet? Mi jó hangulattal, vidám társasággal, különleges élményekkel várunk. Az sem baj, ha a kölnit véletlenül otthon felejted!
És persze az ünnepi ajándékról mindhárom napon gondoskodunk! A nyuszi ugyan el fogja rejteni a finom csoki tojásokat, de ha elég ügyes vagy biztosan megtalálod azokat a csillebérci és a Bókay kerti kalandparkunk rejtekhelyein.
Aki mer, az lel - és viheti haza a csoki tojásokat is!
A Challengeland Kalandpark lehetőséget nyújtanak ügyességi és erőnléti feladatok kipróbálására különböző nehézségi szinteken, a kezdőtől a haladókig.
Az erdei drótköteles akadálypályák olyan szórakoztató, ügyességi- és több nehézségi fokozatú létesítmények, amelyeket fákra és fák közé telepítünk, és amelyeken a felhasználó önállóan halad végig. Eközben a felhasználók (akár gyermek, akár felnőtt) különféle technikai eszközöknek és a szakképzett személyzetnek köszönhetően folyamatosan biztonságban vannak.
Az egyéni pályák hasonlóan a sípályákhoz különböző színekkel van jelölve. Minden pályarendszer úgy van kialakítva, hogy a kicsiknek és nagyoknak is van kizárólag lecsúszó pályája.
100 cm testmagasságtól „S"
- ezeket a pályarendszereket 3 éves kortól használhatják a gyerekek.
150 cm testmagasságtól „L"
- ezek a pályák fiataloknak és felnőtteknek készültek.
Szolgáltatások:
- egyéni mászás
- születésnapi zsúrok szervezése
- nyári táboroztatás, napközi
- iskolai kirándulások
- csapatépítő tréningek
- vállalati családi napok
- mobil mászófal csúszással, rekeszmászással
Teljes árú jegy: 2.500,- Ft/fő
Gyermek, diák és nyugdíjas jegy: 2.000,- Ft/fő
A kedvezmény nappali tagozatos igazolvánnyal vehető igénybe.
Sétálójegy: 300,- Ft/fő
Családi jegy: 8.000,- Ft / 4 fő
2 szülő + 2 gyermek (14 éven aluli) vagy 1 szülő + 3 gyermek (14 éven aluli)
Csoport kedvezmény 15 fő után 10%
Nyitva:
főszezonban (április 1 - október 31.): hétfőtől - vasárnapig 10.00 - 18.00
elő- és utószezonban (november 1. - március 31.): szombaton és vasárnap 09.00 - 17.00 (időjárástól függően)
Pénztárzárás 1 órával zárás előtt!
Csoportoknak előzetes egyeztetéssel egész évben nyitva!
Megközelítés:
Tömegközlekedési eszközzel: 3-as Metro Kőbánya- Kispest Végállomás - 136E autóbusz - Fiatalság utca
Gépjárművel: GPS: 47.4394 19.1771
További információ:
Kalandpálya - Bókay Kert
Bókay Kert
1181 Budapest, Szélmalom u. 33.
Telefonon: +36 20-599-8501
Fax: +36 1-707-5912
E-mail: bokaykert.foglalas@kalandpalya.hu
Weboldal: http://bokaykertkalandpalya.hu
Abonyi Állat- és Szafaripark
Hét hektáros vegyes ültetésű erdőben, "égig érő fák" lombjai alatt a hűs árnyékban, állatok szabad látványa. Érdekes állatokkal találkozhatunk, lámával, emuval, struccal, szürke marhával, szamárral, selyemmajommal, oroszlánnal.
Ajánlom másoknak: megosztás a facebook oldalra megosztás az iwiw oldalra
A Park Tóth Tibor kezdeményezésére, bármiféle állami, vagy egyéb támogatás nélkül épült. Tavasztól őszig élvezhetjük az erdei friss levegőt, a családias hangulatú állatkertet, ahol az állatokat etethetjük, simogathatjuk. Sétakocsikázhatunk a hortobágyi pusztakocsin vagy lovagolhatunk (a park karámjában, az ösvényeken, segítséggel, vagy segítség nélkül). A játszótér mellett a labdajátékokat kedvelőknek egy focipálya méretű tisztás áll a rendelkezésre.
Kapcsolatok
Telefonszám: 53/ 362-049
Mobil: 30/9681-432
Fax: 53/ 362-049
Cím: Abony, Bajtárs út 1.
Nyitva tartás
január 1 - december 31; hétfő - vasárnap 8:00 - 18:00
Ár (Ft/fő): 950
* Programlehetőségek
Lovaglás, fajátékokból összeállított játszótér, színvonalas rendezvények, lovas szánkózás. Tavasztól őszig igénybe vehetik a nyársaló és főzőhelyeket, melyek használata díjtalan. Sétakocsikázás egy 20 személyes hortobágyi pusztakocsin, igény szerint az erdő ösvényein, a város határában és az állatok közötti sétáló utakon.
Kattaovi a veszprémi Állatkertben
Az Állatkert az év minden napján, szombaton, vasárnap és ünnepnapokon is nyitva tart!
http://www.veszpzoo.hu/info_nyitvatartas.php
Kattaovi az Állatkertben
Egyszerre három katta nőstény volt vemhes a Veszprémi Állatkertben. Kettőjüknek 1-1 kicsinye, a harmadiknak pedig ikrei születtek, így összesen négy jövevény érkezett, mindössze néhány napos eltéréssel, így játszótársakban egyikük sem fog hiányt szenvedni. A kis makik most még egész napjukat anyjukba kapaszkodva töltik, nemük még nem derült ki. Nevelésükből az összetartó csapat minden tagja kiveszi a részét.
Csak a Veszprémi Állatkertben látható fajok, alfajok
Ibériai farkas
Srí Lanka-i leopárd
Dzseláda
Kilencöves tatu
Impala
Csíkos gnú
Pettyes szarvas
Szakállas bagoly
Szervál
Az állatkert 2008-ban ünnepelte 50. születésnapját. Veszprém büszkén hirdeti: "Fél évszázada a Mi Állatkertünk".
Íme néhány ok, hogy miért gyere Veszprémbe!
# tanulságos, mert Veszprém történelmi város, ahol a diákok sokat tanulhatnak a város ezeréves történelméből; hiszen Veszprém az ország legrégebbi püspöki székhelye, Gizella királyné otthona, és IV. Béla lánya is itt nevelkedett...
# izgalmas, mert Veszprém a legendák városa, Árpád-házi királyok, királynék, gazdag püspökök és szentek otthona volt évtizedeken át. Kolostoraiban olyan értékek készültek, mint a legendás koronázási palást; s múzeumai kincseket őriznek.
# barátságos, mert Veszprém kisváros, alig több mint 60.000 fős lakossággal. Így minden elérhető gyalogosan is, nem kell a zsúfolt tömegközlekedéssel bajlódni, ahol a csoport egy része elkallódhat.
# kényelmes, mert Veszprém alig 110 km-re van a fővárostól; elérhető vonattal Budapesten keresztül; könnyedén megközelíthető az M7-es autópályán és az új balatonvilágosi elkerülőn keresztül is; ezenkívül minden magyar nagyvárosból legalább napi két távolsági buszjárat is indul Veszprémbe.
# praktikus, mert Veszprém kiváló kiindulópont a környéken, ahol számtalan kirándulási lehetőség és program kínálkozik. Könnyedén elérhetőek a környék látnivalói, így a Balaton és a Bakony-hegység például alig 15 kilométerre van, de akár Székesfehérvár, Sümeg, stb. is felkereshető egy- vagy félnapos program keretein belül.
Új színfolttal bővül Húsvét hétvégére a Tropicarium!
Bővül a Tropicarium
Új színfolttal bővül Húsvét hétvégére a Tropicarium, hisz megnyitjuk látogatóink előtt különtermünket, melyet eddig csak vállalati- és magánrendezvényekre használtunk. A bejárat a Tropicarium édesvízi osztályáról közelíthető meg. A terem egyrészt kényelmi szempontból hasznos, hisz van benne mosdó, székek, asztalok, ahol el lehet fogyasztani egy-egy üdítőt, kávét, snacket, másrészt érdekes programokat szervezünk mind a nyitó hétvégre, mind azt követő pihenő napokra az év során. Húsvét lévén, elmaradhatatlan programunk a nyuszi óvoda, ahol a gyerekek kis kedvenceinket csodálhatják meg közelről is. Lesz tojásfestés és mozaikragasztás, hogy kézügyességüket is próbára tehessék a hozzánk látogatók, de kisállat bemutatóval, filmvetítéssel, játékokkal, jótékonysági kézműves vásárral és egy különleges fényképezkedési lehetőséggel is szolgálunk.
Budapest Tropicarium
Cápás állatkert a bevásárló központban. Mintegy 3000 m²-nyi területen 8 évvel ezelőtt nyitotta meg k apuit Magyarország 12. és egyetlen fedett, – azaz jó és rossz időben egyaránt kényelmesen látogatható- állatkertje, a Tropicarium.
Több, mint 4 millió ember már tudja, mit lehet itt látni, de soha nem árt ismételni, hogy 7 hatalmas cápa, simogatható angyalarcú ráják, lustán elnyúló aligátorok, szabadon ugráló selyemmajmocskák, egzotikus madarak, kígyók, ízeltlábúak, hüllők és sok száz színpompás édes- és sós vízi hal él az eredetivel csaknem megegyező környezetben.
A cápaetetést a Tropicarium szakképzett gondozói az állatok közé merülve végzik minden csütörtökön 3-4 óra között, néhány különleges esettől eltekintve. Gyermekeknek izgalmas születésnapi programot szervezünk állatkertünkben.
Újdonság a Tropicariumban!
Új teknősfajok
A maláj tüskésteknős Délkelet-Ázsia mocsaras, erdős területeinek lakója. Mindenevő, étrendjén szerepelhet a hal, a csiga, férgek, de szívesen egészíti ki az állati eredetű táplálékát érett gyümölcsökkel is. 15-25 cm-es nagyságúra nőhet.
Közép-Amerika különleges rajzolatú és igen mozgékony teknőse a díszes földiteknős. A folyóparti erdőket kedveli. Napközben táplálékot keresgél, rovarokat, férgeket, gyümölcsöt fogyaszt. Szaporodási időszakban a hímek donhuanná válnak, bólogatnak, körüljárják, szagolgatják, akár harapdálják is a nőstényt, aki ennek nem tud ellenállni és megadja magát.
Bővebb információ: www.tropicarium.hu
Telefon: 06-1-424-3053
E-mail: info@tropicarium.hu
Cím: 1222. Budapest, Nagytétényi út 37-43. /Campona Bevásárlóközpont
Fővárosi Állat- és Növénykert
A Fővárosi Állat- és Növénykert nemcsak a magyarországi és a távoli vidékeken élő állatok bemutatóhelye, hanem számos ismeretterjesztő és szórakoztató program helyszíne. A kert 1986 óta védett terület.
Az állatkert szigorúan védett állat- és növényfajok otthona. Fontos küldetése emellett a Kárpát-medencei élővilág változatosságának védelme. Ez valósul meg a mentett egyedek ellátásában és a veszélyeztetett fajok tartásában. Az állatkertben élő emlősök, madarak, hüllők, kétéltűek, rovarok és vízi élőlények száma több száz. Az állat- és növénykert ma is látható épületeinek egy része a neves erdélyi építész, Kós Károly, valamint Zrumeczky Dezső tervei alapján készült, 1909-1912 között. Ekkor készült az elefántos Főkapu, az Elefántház, a Kis- és a Nagyszikla, a Pálmaház, a Majomház, a Fácános, a Szarvasház, a Rágcsálóház, a Madárház és a Bambi-ház.
Az Akvárium épületében a legmodernebb technológiát alkalmazzák. Az összesen mintegy 150 ezer liter vízben a világ számos tengerének 150 faja ismerhető meg.
Az őslénypanoptikum a Pálmaház alatt, az Akvárium szomszédságában kapott helyet. A kiállítás a földtörténeti ókor különleges hüllőit, dinoszauruszokat és a jégkorszak állatóriásait mutatja be diorámákon és maketteken.
Az állat- és növénykert kerekesszékkel is látogatható. A pénztárak minden időszakban 1 órával, az állatházak pedig fél órával korábban zárnak. Márciustól októberig hétvégén és ünnepnapokon fél órával tovább tartanak nyitva.
Bővebb információ:
Címünk: 1146 Budapest, XIV. ker. Állatkerti krt. 6-12.
Postai cím: 1371 Budapest 5, Pf. 469.
Központi telefonszámunk: 273-4900
Információs telefon: 273-4901
Fax: 273-4902
Millenniumi Földalatti vasút - Földalatti Vasúti Múzeum
Millenniumi Földalatti vasút
Amikor 1896-ban átadták a forgalomnak, a kontinens első földalattija volt és a második a londoni után. Alig tíz perc alatt vittel el utasait a Belvárosból a Városligetbe. A hat méter széles alagutat szegecselt vasoszlopok osztják ketté, a korhűen felújított állomások, a fa pénztárfülkék és kerámiatéglával kirakott falak most is a századforduló hangulatát idézik. A több mint nyolcvan évet szolgáló régi kocsik azonban már csak a múzeumban láthatók. Amikor megépült a metró is Budapesten, a földalattit ami alig néhány méterre az utcaszint alatt közlekedik az egész város elkezdte kisföldalattinak becézni.
Földalatti Vasúti Múzeum
A kontinens első - 1896. május 2-án átadott - földalattijának állít emléket a Földalatti Vasúti Múzeum, amely 1975-ben nyitotta meg kapuit a látogatók előtt. 1996-ban a földalatti megindulásának 100. évfordulójára - a teljes földalatti vonal mellett - a múzeum is megújult. A múzeum létrehozásakor célként fogalmazódott meg, hogy a millenniumi földalatti vasút és a budapesti metró története hiteles környezetben kerüljön bemutatásra. Kézenfekvő lehetőségként adódott egy igazi műszaki emlék: a millenniumi földalatti vasút egyik eredeti alagútszakasza, amelyet 1955-ben a kelet-nyugati metró építésekor iktattak ki a forgalomból. Tehát nemcsak a kiállított kocsik, makettek, iratok és fényképek, hanem maguk a falak is egyedülálló történelmi atmoszférát teremtenek a budapesti belváros szívében. Az állandó kiállítás mellett időszaki kiállításokkal, múzeumpedagógiai foglalkozásokkal, gyereksarokkal várják látogatóikat.
Diákkedvezmény: 240 HUF
Nyugdíjas kedvezmény: 240 HUF
Nyitva tartás szezonban: I.01.-XII.31.:K:-V: 10-17h
Belépő: 290 HUF
Gellérthegyi Sziklakápolna
Budapest nemcsak azért különleges nagyváros, mert fürdői is vannak, hanem látogatható barlangjai is. A kettő persze összefügg: a barlangokat a termálvíz vájta ki, évmilliók alatt. Ma Budapest alatt a mintegy 200 (!) számon tartott barlang közül négy látogatható. Mind a négy különleges attrakció: a nyári hűvös mellett alkalmas arra is, hogy ráébressze a látogatót: porszemek vagyunk az időt tízezer években számláló természet árnyékában.
Budapest alatt, mint minden nagyváros alatt természetes és mesterséges terek sorozatai húzódnak, a magyar főváros azonban ezek közül is kiemelkedik természeti adottságainak, a budai barlangrendszereknek és föld alatti termálforrásainak köszönhetően.
A Gellért-hegyi SZIKLAKÁPOLNA
(XI. Szt. Gellért tér.) A Gellért-hegyi barlang, amelyet Szent Iván barlangnak is hívnak, 25 méterrel a Duna szintje felett nyílik. 1925-26-ban robbantásokkal új járatokat létesítettek, és a Lourdes-i barlang mintájára templommá alakították át. A pálos kolostor megépülése után belső átjárót is létesítettek. Innét a történet egy ideig nagyon szomorú. 1951-ben egyetlen éjszaka alatt elpusztították a templomot, a bejáratot biztonsági okokra hivatkozva befalazták. Később karsztvíz-figyelő állomás létesült itt, majd raktár. 1992-ben nyílt meg ismét kápolnaként.
1989. augusztus 27-én a templomot és a kolostort újra megnyitották. A pápai nuncius áldotta meg az új gránitoltárt, ami Sikot Győző tervei szerint készült. A bal oldali mélyedésben látható a lengyel sas és a czestochowai Szent Mária-kép másolata. Látható a lengyel Kolbe atyát ábrázoló festmény, aki auschwitzi foglyokat mentett meg az élete árán. Egy emléktáblán olvashatók azoknak a menekülttáboroknak, iskoláknak és városoknak a nevei, ahol a II. világháború alatt menedéket találtak a lengyel menekültek és katonák. A templomból a Szent István-kápolnán keresztül juthatunk a kolostorba, ahol Ferenc Béla szép fafaragásai láthatóak.
A külső barlangból egy alagútszerű folyosón juthatunk a mélyebben fekvő, mesterségesen kialakított templomrészbe, ahol a szentmiséket és a különböző imádságokat tartják. Ide belépve az első, amit észreveszünk a kellemes hőmérséklet, mely télen-nyáron 20 C körül van, a már említett melegvizű forrásoknak köszönhetően.
Megközelíthető a Gellért térről és kellemes sétával a Citadellától is.
Folyamatosan látogatható, azonban Szentmise alatt nem szabad járkálni és fotózni.
Nyitva tartás:
Sziklakápolna H-V: 8-20.
Kapcsolat:
Telefonszám: 1/385-1529






