Szabadtéri
Hajókirándulás a Dunán, Mohácson
Hajókirándulás a Dunán, Mohácson
A Duna parton sétálva a folyó szinte hívogat, csábít arra, hogy üljünk fel a hátára. Sokan nem is gondolják, hogy Pécstől, Villánytól, Harkánytól csupán néhány percre milyen fantasztikusan szép természeti környezet várja a Dunán utazókat. Nem kell tehát messzire
mennie egy kalandos hajókiránduláshoz.
Változatos programokat kínálunk az ökoturizmust kedvelőknek, osztálykiránduláson lévő diákcsoportoknak. A 2011-ben megújult Mohácsi Csata Történelmi Emlékhely, Felkeresése
után egy Dunai hajókirándulás teszi igazán emlékezetessé a napot.
Az 50 személyt befogadó Csele motoros tutajjal egyedülálló élmény az utazás, melyet az alapszolgáltatásként jelen lévő idegenvezetők tesznek teljessé, még emlékezetesebbé.
Tutajos programok
Tutajkirándulás a "Duna közepén"
A Duna 2880 km-es útján Mohácsnál ér a feléhez, éppen annyi utat tesz meg a Fekete erdőtől Mohácsig, mint Mohácstól a fekete tengerig. Mohács tehát a Duna közepe. Itt járva kár lenne kihagyni egy izgalmas Dunai hajókirándulást a Magyarországon egyedülálló motoros tutajon.
Jegyárak:
Tutajkirándulás
1 órás program: felnőtt: 1900 Ft / fő, gyermek (6-14 év) 1500 Ft/fő
2 órás program: felnőtt: 2700 Ft / fő, gyermek (6-14 év) 1900 Ft/fő
Csoportos kedvezmény 25 főtől
1 órás program: 50 000 Ft/ csoport
2 órás program: 70 000 Ft/ csoport
Tutajkirándulás II. Lajos nyomában
A 2011- ben megújult Mohácsi Történelmi Emlékhely meglátogatása után tutajjal II. Lajos nyomába eredünk. A történelmi ismeretekkel fűszerezett 1 órás tutajkirándulás során
elhajózunk a csele patak torkolatához.
Jegyárak:
Tutajkirándulás, 1 órás program: felnőtt: 1900 Ft/fő, gyermek (6-14 év) 1500 Ft/fő
Diákcsoportoknak, 1 órás program: 36 000 Ft+ Áfa/50 fő
30 perces program: 25 600 Ft+Áfa / 50 fő
Halászat a Dunán
Tutajkirándulásaink legnépszerűbb kiegészítő programja. Utasaink egy valódi Dunai halászaton vesznek részt, ahol megismerkedhetnek a halászat hagyományos eszközeinek, így a fenékháló, dobóháló, varsa használatával. Bemutatjuk a Duna jellegzetes halfajait, és ezeket
egy kis szerencsével a halászat végeztével kezükbe is foghatják. Gyerekeknek és felnőtteknek
egyaránt feledhetetlen élmény.
Jegyárak:
1 órás hajózással: Felnőtt: 1900 Ft/fő, gyermek (6-14 év) 1500 Ft/fő
+ halászati bemutató, ára: 15.000 Ft/csoport
Palackposta
Bármely program kiválasztásánál lehetőség nyílik egy palackpostát vízbe engedni. Ki ne lenne kíváncsi arra, hogy az üzenete meddig jut el, tegye próbára velünk a szerencséjét.
Akinek a palackja a legmesszebb jut el, a szezon végén egy ingyenes hajókázás a nyereménye. A térképen mindenki nyomon követheti kinek meddig jutott el a palackpostája.
Rendezvények Mohácson
IV. Mohácsi Tambura Fesztivál
Időpont: 2012. június 23.
Helyszín: Mohács
Mohács gazdag zenei életének jellegzetes szeletét jelentik a tamburazenekarok, melyekben apáról fiúra öröklődik a különösen a déli szlávoknál használatos hangszer mesteri megszólaltatásának titka. E pengetős instrumentumot, illetve az ebből kialakult
hangszercsalád tagjait közel másfél évszázada veszik kézbe a soknemzetiségű Duna-parti város zenészei: az általuk megszólaltatott dallamokat az itt élők és a vendégként ide látogatók
mindig nagy örömmel hallgatták és hallgatják…
Információ:
Tel: 69/505-515
E-mail: mohacs@tourinform.hu
Web: www.mohacs.hu
A Harkányi Fürdőfesztivál Időpont: 2012. június 30. – július 1.
Harkány kiemelt rendezvénye:
A Harkányi Fürdőfesztivál
Időpont: 2012. június 30. – július 1.
Helyszín: Harkányfürdő
Június 30. szombat: 9:00-22:00
● 09:10-09:50 Jóga (sportpályáknál)
● 10:00-10:20 Aqua Fitness (lepke medence)
● 10:00 Vízi játékok (gyerekmedence-lepke medence)
● 10:00 Bújj-bújj zöldág Baba-Mama Park és Kreatív Kézműves Kuckó
● 10:30-11:00 „Citrus-Olíva”-szauna ceremónia (látványfürdő)
● 11:00-11:20 Vízi torna (Gyógymedence)
● 14:00 Strandi kalandjáték, Hőspróba
● 15:00-15:20 Vízi torna (Gyógymedence)
● 15:00 Vízi játékok (gyerekmedence-lepke medence)
● 16:30-17:00 Aqua zumba (lepke medence)
● 17:00-17:00 „Hideg Borzongás”-szauna ceremónia (látványfürdő)
● 17:30-18:00 Aqua zumba (lepke medence)
● 18:30 Egerági Üstökös Judo SE bemutatkozása
Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar Kezdés: 19:00
Mystery Gang Kezdés: 20:30
A nap folyamán bemutatkoznak: a Harkányi Gyógyfürdő szolgáltatásai: 10 perces frissítő
ingyenes masszázs, Mecsekextrém Park, Siklósi Várszínház.
A gyógykertben bemutatkoznak a helyi kézművesek, népi iparművészek.
Július 1. vasárnap: 9:00-22:00
● 09:10-09:50 Jóga (sportpályáknál)
● 10:00-10:20 Aqua Fitness (lepke medence)
● 10:00 Vízi játékok (gyerekmedence-lepke medence)
● 10:00 Bújj-bújj zöldág Baba-Mama Park és Kreatív Kézműves Kuckó
● 10:30-11:00 „Hideg Borzongás”-szauna ceremónia (látványfürdő)
● 11:00-11:20 Vízi torna (Gyógymedence)
● 14:00 Strandi kalandjáték, Hőspróba
● 15:00-15:20 Vízi torna (Gyógymedence)
● 15:00 Vízi játékok (gyerekmedence-lepke medence)
● 16:30-17:00 Aqua zumba (lepke medence)
● 17:00-17:00 „Citrus-Olíva”-szauna ceremónia (látványfürdő)
● 17:30-18:00 Aqua zumba (lepke medence)
● 18:30 Egerági Üstökös Judo SE bemutatkozása
Ferenczi György és a Rackajam Zenekar Kezdés: 19:00
Csík Zenekar
Lajkó Félix Kezdés: 21:30
A nap folyamán bemutatkoznak: a Harkányi Gyógyfürdő szolgáltatásai: 10 perces frissítő ingyenes masszázs, Mecsekextrém Park, Siklósi Várszínház.
A gyógykertben bemutatkoznak a helyi kézművesek, népi iparművészek.
Harkányi szállodák nyári akciós csomagajánlatai
Családi akció a Thermal Hotel Harkányban****
Érvényes: 2012. június 12. - 2012. december 22.
Az ajánlat tartalma:
- Min. 2 éjszaka szállás standard 2+1ágyas szobában (2 felnőtt és egy 14 év alatti gyermek részére közös szobában)
- Félpanziós ellátás (svédasztalos reggeli, svédasztalos vagy 4-fogásos vacsora)
- Gyermek-Klub a Kicsiknek
- Beltéri élménymedence,- gőzfürdő-, és Alpesi szaunafalu korlátlan használata
- Nyáron strandmedence használat
- Hétköznapokon aquafitness órákon való részvétel
- Fürdőköpeny a szobában
- Internet csatlakozási lehetőség (WI-Fi)
Ár:
7 555 Ft-tól/fő/éj
2 felnőtt + 1 gyermek esetén
1 felnőtt + 1 gyermek esetén
2 éj 58 000 Ft
43 500 Ft
3 éj 84 000 Ft
63 000 Ft
4 éj 108 000 Ft
81 000 Ft
5 éj 120 000 Ft
90 000 Ft
6 éj 136 000 Ft
102 000 Ft
További információ: www.thermalhotelharkany.hu
Családi üdülés a Termál Kempingben
Érvényes: 2012. június 8. - 2012. augusztus 31.
Az ajánlat tartalma:
- 5 nap/4 éjszaka
- Helyszín: Termál Kemping Apartmanházak
Felszereltség: egy vagy két hálószobás apartmanok tágas, modern berendezésű nappalival,
jól felszerelt konyhával és étkezővel, fürdőszoba választhatóan tusolóval vagy fürdőkáddal,
terasz kerti bútorokkal
Ár:
szállástípus elhelyezéstől függően 4 éj/3 fő/Ft
Apartman 1 hálós
65.110 Ft
Apartman 2 hálószoba
77.690 Ft 4 éj/4 fő/Ft
Apartman 2 hálószoba
80.750 Ft
Külön fizetendő az idegenforgalmi adó, amely 18 év felett: 430 Ft/fő/éj
A családi csomagajánlat a következő szolgáltatásokat tartalmazza:
- szállás 4 éjszakára, 3 fő részére a választott szállástípusban
- 1 welcome drink
- 1 óra kerékpárbérlet
- személyenként egy alkalomra szóló fürdő belépő választhatóan a siklósi Thermal Spa-ba, a
Dráva Hotel Thermal Resort***-ba ill. a harkányi Gyógyfürdőbe)
- korlátlan internet használat (wifi)
- zárt parkoló használata
- játszótér, játszóház használata
További információ: www.campingharkany.hu
Sétahajózás a Dráván
Sétahajózás a Dráván
A Dráva és Duna-Dráva Nemzeti Park csodálatos hajóutak lehetőségét kínálja a festői Dráva vidékén. A nemzeti parkkal, a színes növény- és állatvilágával, a sebes futású Drávával méltán kelti fel az ide érkező vendégek érdeklődését.
A folyón Barcsról és Drávaszabolcsról indulnak sétahajók:
A barcsi sétahajó útvonala:
Barcs - Csomoros-sziget - Drávatamási
Barcs - Csomoros-sziget – Barcs
Barcs - Sánc (a Dráva túloldalán lévő magyar erdészet)
További információ:
Dráva Tours Utazási Iroda www.dravatours.atw.hu
A drávaszabolcsi sétahajó útvonala:
Drávaszabolcs - Gyűrűspuszta (kikötés nélkül)
Drávaszabolcs - Barcs
Kikötési lehetőségek: Majláthpuszta, Vejti, Drávasztára, Szentborbás, Drávatamási,
Drávaszabolcs - Eszék (Osijek)
További információ:
Tour-Chance Kft. www.tourchance.hu
Kenuzás a Dráván
A Dráva-folyó teljes magyar szakasza (236 fkm- 70,5 fkm) természetvédelmi oltalom alatt áll, a Duna-Dráva Nemzeti Park részeként. A területen élő növény- és állatközösségek megóvása
mindenki közös feladata.
Ez adja az itteni vízi turizmus különlegességét, de feltételeket is támaszt. A nemzeti park elsősorban a terület bemutatását szolgáló minőségi vízi ökoturizmust (kenus evezés)
támogatja. Ezért a folyó túlzott terhelésének elkerülése érdekében bizonyos időbeli, térbeli és létszámbeli korlátozásokra van szükség. A túrázáshoz szükséges engedélyeket a DDNPI
adja meg a szervezők ill. túrázók részére. A túrázóknak az államhatár átlépésével járó vízitúra esetén a Határőrségtől is szükséges engedélyeket beszerezni.
Túrázásra kijelölt időszak: június 1 - szeptember 15.
Egynapos túrák:
- Engedélyek nélkül, egész évben: Barcs - Csomoros-sziget - Barcs (6 km), Csomoros-sziget
(149 fkm) és a Sánc (157 fkm) közötti szakaszon
- Engedéllyel és túravezetővel Barcs - Csomoros-sziget - Drávatamási (10 km) Barcs
Csomoros sziget - Drávatamási - Szentborbás (20 km)
Heresznye - Barcs (32 km)
Vízvár - Barcs (38 km)
Jelentkezési határidő: minimum 10 nappal a tervezett túra előtt
Többnapos túrák:
Indulás helye: Vízvár (191 fkm) vagy Őrtilos (236 fkm)
Végállomás: Drávaszabolcsi kikötő (78 fkm)
Maximális csoportlétszám: 35 fő
A turisták számára 7 táborhely áll rendelkezésre a folyóparton, melyek hulladékgyűjtő
konténerekkel, illemhelyekkel, tájékoztató táblákkal, tűzrakó helyekkel, rönkasztalokkal és
rönkpadokkal vannak felszerelve.
Táborhelyek: Őrtilos, vasútállomás (236 fkm) - Vízvár, kompkikötő (190 fkm) - Barcs,
Dráva-híd (152,3 fkm) - Szentborbás, vízház (133 fkm) - Drávasztára, kikötő (115,5 fkm) –
Vejti, rév (98 fkm) - Drávaszabolcs, közúti híd meletti rakpart (78 fkm)
A folyóparton megállóhelyek is rendelkezésre állnak, de itt az éjszakázás nem megengedett.
Megállóhelyek: Heresznye, csónakkikötő (185 fkm) - Barcs, Csomoros sziget (149 fkm)
- Drávatamási, DDNPI Természetismereti Oktatási Központ (144 fkm) - Kisszentmárton-
Majláthpuszta (96 fkm)
„Három folyó” kerékpáros túraútvonal
(Mura-Dráva-Duna)
A "Három folyó" kerékpáros túraútvonal a Mura-Dráva-Duna folyók összeköttetését biztosítja
a kerékpáros turizmus kedvelői számára. Az útvonal Ausztriából indul, Szlovénia északi
vidékét érintve fut Horvátország és Magyarország határvidékén keresztül, míg eléri a Dunát
Mohács városánál, csatlakozva az EuroVelo kerékpáros túraútvonal Duna-menti szakaszához.
A Mura a Dráva leghosszabb mellékfolyója, amelyen négy ország (Ausztria, Szlovénia, Horvátország és Magyarország) osztozik kisebb-nagyobb mértékben. Az 1898 m magasan eredő folyó a Magas-Tauern-ban, Salzburg tartományban, majd Stájerországban egy éles
kanyar után délre a szlovén határ felé veszi az irányt. Itt kelet-délkeletnek fordul és Légrádnál ömlik a Drávába. Teljes hossza 454 km.
Magyarország határfolyója, a Dráva Ausztriában, a Karni Alpokban ered, majd Tirolból Karintiába lép át, s hosszasan kanyarogva ér el hozzánk. Teljes hossza 749 km, ebből
mindössze 90 km hajózható. A Dráva jelenleg Európa egyik legtisztább, egyszersmind legérintetlenebbül megmaradt folyója.
A Duna a második leghosszabb folyam Európában (a Volga után). Németországban, a Fekete-erdőben ered, két kis patakocska, a Brigach és a Breg összefolyásával Donaueschingennél, és innen délkeleti irányba 2850 kilométert tesz meg a Fekete-tengerig.
A kerékpáros túraútvonal jelen szakasza a Dél-Dunántúl egyik legszebb természeti környezetében, néprajzi értékekben gazdag tájon, borutakat érintve vezet, mellyel Barcstól Mohácsig közel 120 km hosszú kerékpárbarát útvonalat vehetnek birtokba a
kerékpározók. Érinti a Közép-Dráva-völgyet (Légrád-Barcsi-Dráva-völgy), az Alsó-Dráva- völgyet (Ormánság), a Villányi-hegységet, valamint a Mohács környéki Béda-Karapancsa Tájegységét.
Az útvonal jelentős része alacsony forgalmú közúton, valamint árvízvédelmi töltésen halad át, számos, a Duna-Dráva Nemzeti Park által védett terület mellett elhaladva.
További információ: www.kerekparut.com
Malév 66 - Emlékkiállítás a polgári légiközlekedésről Vasvári Pál Múzeum június 16. 17:00- augusztus 12.
Vasvári Pál Múzeum június 16. (szombat) 17:00- augusztus 12. (vasárnap)
Malév 66 - Emlékkiállítás a polgári légiközlekedésről
A Vasvári Pál Múzeum nem kisebb dologra vállalkozott, mint arra, hogy június 16-án egy emlékkiállítás keretében újra láthatóvá tesz a február elején felszámolt Malév-flotta gépei közül néhányat.
A jellegzetes "kékorrú" utasszállító repülőgépek hazatérése természetesen csak képletesen értendő, és nem a valóságban történik meg. A Múzeumok Éjszakáján nyílt meg a "Malév 66" című repüléstörténeti kiállítás, amely a hazai polgári légiközlekedés, ezen belül is a Malév több évtizedes fejlődését mutatja be relikviák, fotók, archív filmek segítségével. A kiállítás különlegessége Pál Gábor repülőgépmakett-készítő gyűjteménye, ahol látható lesz az összes valaha Ferihegyen állomásozó Malévgép makettje, valamint a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2A terminálja is. A kiállításon látható lesz még a Nyíregyházi Főiskola Műszaki és Mezőgazdasági Karának 40 éves múltra visszatekintő, a polgári pilótaképzésről, valamint a nyíregyházi és a debreceni repterekről egy emlékkiállítás.
Vasvári Pál Múzeum
4440 Tiszavasvári, Kálvin utca 7.
Telefon: 42-315-722
Web: www.vasvaripalmuzeum.hu
E-mail: info@ vasvaripalmuzeum.hu
Fotózz Levendulát! - pályázat (Beküldési határidő: július 31.)
Fotózz Levendulát! - pályázat
(Beküldési határidő: július 31.)
Népszerüsítsd te is a hazánkban is oly sok szemet gyönyörködtető levendulát. Nincs más tennivalód, mint minél szebb fotót készíteni a most nyíló növénykéről, legyen az akár mezőben, csokorban, bokorban. Küldd be és gyűjtsd a szavazatokat. Még az is lehet, hogy egy újságban látod viszont a fotódat!
Budapest június 16. (szombat) - július 31. (kedd)
Fotózz Levendulát!
Web: http://levendulamagazin.hu/i-levendula-magazin-fotopalyazat-2012-reszveteli-es-jatek-szabalyzata/
Korosztály:
alsós (1-4 osztály)
felsős (5-8 osztály)
középiskolás
főiskolás / egyetemista
felnőtt
Pályázat beküldési határidő:
2012-07-31
Rövid leírás
A Levendula Magazin első fotópályázata 3 kategóriában. Fotózz te is levendulamezőt, vagy bokrot, kertet!
A beküldött fotók megjelennek a levendulamagazin.hu oldalán, a fotópályázat oldalon, ahol 2012. augusztus folyamán szavazni lehet a beküldött képekre.
Pályázati felhívásunkkal szeretnénk népszerűsíteni Magyarországon a sokoldalúan felhasználható, nemkülönben szemgyönyörködtető gyógy- fűszer- és dísznövényt a LEVENDULÁT.
Részvételi feltételek:
A fotópályázaton bárki részt vehet saját készítésű képeivel. Egy pályázó kategóriánként 3 fotóval nevezhet, a kategórián belüli fotók egymástól eltérőek legyenek (más-más témával). Sorozat nem adható be.
Kategóriák:
A versenyt 3 kategóriában hirdetjük meg, és kategóriánként 4 nyertest hirdetünk, melyből 3-at a zsűri választ ki, egyet pedig a közönségszavazás alapján választanak ki az olvasók.
Levendula természetfotók
Levendulák parkokban, köztereken
Levendulás kert
Pályázat beadási határidő:
2012. július 31. éjfél
Fenti időpont után beküldött fényképek nem vesznek részt a versenyben, mivel a közönségszavazás 2012. augusztus 2-án kezdődik.
Közönségszavazás időintervalluma:
2012. augusztus 2 ? 2012. augusztus 31.
Ez idő alatt lehet majd a képekre szavazni, azokat népszerűsíteni stb? Minden kategóriából a legjobb értékelést kapott kép fog nyerni.
Beküldési cím:
Csak elektronikus formában fogadjuk el a fotókat (beszkennelve is lehetséges). A pályamunkákat Név (lehet nicknév is) megadásával a levendulamagazin@gmail.com e-mail címre kérjük elküldeni, a tárgyban megjelölve: I. Levendula Magazin Fotópályázat 2012. Kérlek megjegyzésként add meg, hogy a kép hol készült!
A pályázaton minimum 640*480 px méretű képekkel lehet indulni, a képek kizárólag saját készítésűek lehetnek, digitális vagy egyéb utólagos módosítást a fotókon nem lehet elvégezni (képkivágás engedélyezett).
A beküldött képek megérkezését minden esetben válasz e-mail-ben jelezzük!
Nevezési díj és korhatár nincs.
A Levendula Magazin által kiírt fotópályázatra mindenki jelentkezését várjuk.
Díjak:
A pályázatra beérkezett fotókat a Levendula Magazin szerkesztősége valamint egy művészekből és fotósokból álló szakmai zsűri fogja elbírálni.
Az első helyezett díja mindhárom kategóriában egy-egy, a Levendula Magazin 30 receptből álló kézzel kötött exkluzív LEVENDULÁS RECEPTESKÖNYVE + Levendulás ajándék csomag (levendulás szappan, levendulás illat zacskó).
A második és harmadik helyezett díja mindhárom kategóriában ugyanezen LEVENDULÁS RECEPTESKÖNYV elektronikus változata, melyet e-mail-ben küldünk majd el a nyerteseknek.
A közönségszavazás nyertesének a díja kategóriánként egy-egy kézműves munkával készült LEVENDULÁVAL töltött baba.
Eredményhirdetés:
A nyerteseket 2012. szeptember 4-ig a pályázat beküldésekor megadott e-mail-címre kiértesítjük, és közzétesszük a névsorukat a Levendula Magazin honlapon, illetve a Facebook fiókban a pályázat beküldésekor megadott nevükkel. Az első helyezetteknek az ajándékokat az ezt követő héten postázzuk, a második és harmadik helyezetteknek e-mailben küldjük el.
Minimax kölyökstrand (Agárd, Győr, Makó - július 1- augusztus 31.)
Minimax kölyökstrand
(Agárd, Győr, Makó - július 1- augusztus 31.)
Tavaly Győrben már "mesebeli" környezetben fürdőzhettek a strandolók egész nyáron. Ez idén sem lesz másképp, de a nagy sikerre való tekintettel július 1-jén Agárdon és Makón is kinyit a Minimax kölyökstrand. A 6 héten át tartó gyermekfesztivál során az egész család tartalmasan töltheti el szabadidejét. Mindhárom helyszínen hetente változó, intenzív, ismeretterjesztő programsorozat vár a látogatókra.
Agárd július 1. (vasárnap) - augusztus 31. (péntek)
Minimax kölyökstrand
A strandok arculata, akárcsak tavaly, a Minimax képi világához igazodik. A nyár folyamán PiciCica, Macikutya, Mini és Max, a csatorna állandó karakterei szórakoztatják a strandoló kicsiket és nagyokat egyaránt. A három helyszínen összesen 6 játékos és informatív tematikával találkozhatnak a gyerekek, amikkel még jobban megismerik a körülöttük lévő világot.
A gyermekek a programok között szereplő természettudománnyal kapcsolatos játékok segítségével az emberi test rejtelmeibe, illetve a növény és állatvilág csodáiba is bepillantást nyernek. Nem beszélve arról, hogy a környezetvédelem fontosságát is megtanulják. A Beach party programsorozat neve félrevezető lehet, itt nem csak a buliról, hanem a jó hangulatról van szó. Megválasztják a strand szépét, de a fürdőzők sportolási lehetőségei is biztosítva lesznek. Futhatnak, röplabdázhatnak, focizhatnak, de különböző vízisportokat is kipróbálhatnak. A legrátermettebb fiatalok a vetélkedőkön nem csak fizikai, de elméleti tudásukat is bizonyíthatják. A változó tematikák mellett természetesen lesznek állandó programok is. Ilyen például a játszópark, ami aktív elfoglaltságot nyújt 0-7 éves korú gyerekeknek, továbbá rendszeresen lesznek logikai, ügyességi és társasjátékok is, amik a felnőttek számára is szórakoztató kikapcsolódást nyújtanak.
A lehetőségek tárháza szinte végtelen, a felsorolt lehetőségek mellett még sok-sok érdekesség vár azokra, akik a Minimax-szal együtt élvezik a nyarat.
Minimak kölyökstrand Agárdon, Győrben és Makón: Nyitás 2012. július 1.
Agárd
2484 Agárd
Pöttyös hajó Rudi és Panka kalandjai a Pöttyös hajón! június 02-24. 10:00-18:00 | Szombat, Vasárnap
Pöttyös hajó
Rudi és Panka kalandjai a Pöttyös hajón!
június 02-24. 10:00-18:00 | Szombat, Vasárnap
Rudi és Panka kalandjai a Pöttyös hajón!
A nagy sikerre való tekintettel ismét kiköt a hatalmas Pöttyös hajó! Gyertek el, szálljatok fel és ismerjétek meg új hőseinket: Rudit és Pankát! Velük együtt számos játékban, meglepetésben és mókás kalandban lesz részetek. Tegyétek Ti is próbára képességeiteket és fantáziátokat!
Egy hajón mindig van tennivaló, találkozni fogtok újabb és újabb feladatokkal, amiket meg kell oldanotok, amihez egyaránt szükségetek lesz az eszetekre és az ügyességetekre, de próbára tesszük a bátorságotokat is! Rudinak és Pankának ez az első hajós útja, csatlakozzatok hozzájuk!
Rudi varázslatos pöttyei segítségetekre lesznek minden veszélyben, akár a süllyedős mocsáron való átkelésben, vagy a léken át a hajóra betörő víz ellenében. Próbára tesszük a memóriádat, lesz kirakós játék, evezés csónakokban, és egy igazi bátorságpróba a drótkötélpályán.
A parton vár rád a Pöttyös Farm és az óriás Túró Rudi gyár, ahol Rudival és Pankával együtt készítheted el a Titkos Recept alapján a saját Pöttyös Túró Rudidat.
Rudi és Panka kalandjaival május eleje óta találkozhattok a Pöttyös Túró Rudi - Rudi és Panka családi csomagokban szereplő gyűjthető matricákon. A matricákat a hajón is lehetőség lesz gyűjteni, ezen felül meglepetés ajándékkal is várunk titeket!
T-Home Gyereksziget (Hajogyari Sziget)
Cím:
Hajógyári-sziget
Budapest
Halász Judittal és Alma Együttessel debütál a tatai fesztivál
Halász Judittal és Alma Együttessel debütál a tatai fesztivál
Festői környezetben, az Öreg-tó partján rendezik meg július 27. és 29. között az I. Tatai Utcazene és Művészeti Fesztivált.
A csodás barokk várost érdemes lesz gyerekekkel, barátokkal felkeresni, hiszen lesznek koncertek Halász Judittól Péterfy Borin át a Tankcsapdáig, bemutatkoznak az utcazenészek, a fiatal képzőművészek és az ízletes fehérborok.
Magyarország egyik legszebb települése, az angolkertek, árnyas parkok, barokk épületek és a vizek városa, Tata idén először ad otthont a Tatai Utcazene és Művészeti Fesztiválnak július 27. és 29. között.
A lélegzetelállítóan szép Öreg-tó környéke a zene, a képzőművészet, a borkultúra és a családi kikapcsolódás jegyében várja a vendégeket. A háromnapos rendezvényen mindenki megtalálja a kedvére való programot. Az Esterházy-kastélyban fiatal képzőművészek mutatkoznak be, a kastély udvarán az antikvitás, a múlt művészete jelenik meg. A gyerekeknek Halász Judit és az Alma zenekar énekel, míg a fiatalok és a felnőttek többek között a Tankcsapda, az Edda, Péterfy Bori, az Auróra, a Kiscsillag, a Punnany Massif vagy éppen a Vad Fruttik koncertjén bulizhatnak.
A Tatai Utcazene és Művészeti Fesztivál július 8-ig várja azoknak a muzsikusoknak a jelentkezését, akik szívesen fellépnének gitárral vagy különleges hangszerekkel, sőt akár nyernének is. Az utcazenészek Tata több pontján adnak koncertet, és a közönség a színpadok előtt elhelyezett urnákba dobott aprópénzzel fejezheti ki a tetszését. Az urnákat minden produkció után kiürítik, és a győztes az lesz, aki a legtöbbet kalapozza össze a produkciója közben. A legjobb utcazenész a fesztivál végén hazaviheti a teljes összeget, amit a három nap alatt a fellépők összesen kaptak a közönségtől.
A gyerekek a három nap alatt kézműves foglalkozásokon is részt vehetnek. A felnőttek pedig elmerülhetnek a borkultúra világában is, hiszen a Fehér Csillagok programsorozatban a legfinomabb neszmélyi, móri és etyeki fehérborokat kóstolhatják meg.
A négy kisszínpadon fellépő utcazenészek koncertjei mind ingyenesen tekinthetők meg.
A nagyszínpados koncertek belépősek: elővételben a 3 napos bérlet 4.900 (Tata kártyával 4.500), a napijegy 1.500 (Tata kártyával 1.100) forintba kerül. Helyszínen a 3 napos bérlet 5.700 (Tata kártyával 4.900), a napijegy 1.900 (Tata kártyával 1.500) forint.
Halász Judit és az Alma együttes délelőtti koncertjére olcsóbb lesz a jegy,
120 cm alatt a belépés ingyenes.
Bővebb információ és jegyrendelés:
www.tataiutcazene.hu
www.facebook.com/tataiutcazene
Mesebárka a Tiszán júniusban
Mesebárka
A Szegedi Ifjúsági Ház Nonprofit Kft. ezen a nyáron két kulturális programsorozatot is szervez. A nyári programpaletta új eleme a Mesebárka, mely május 24-től heti rendszerességgel indul útjára a Tiszán a Danuvia sétahajón. A kellemes egy órás hajókázást 30-40 perces gyerekműsor színesíti, biztosítva így az egész család gondtalan kikapcsolódását. Reményeink szerint a program gyorsan népszerű válik a Szegeden és környékén élő valamint az ide látogató kisgyermekes családok körében egyaránt.
A hajó a program teljes ideje alatt úton van, déli irányba indul el le egészen a Boszorkány-szigetig, majd a megfordul és felmegy a Bertalan hídig, majd visszafordul a kikötőbe. Program elején lehetőség van a hajó két szintjét bejárni, ismerkedni a fedélzettel, nézni a folyó két partján látható nevezetességeket, majd az indulás után 15 - 20 perccel elkezdődik a gyerekműsor a hajó földszintjén. A "nézőtér" első soraiban a gyerekek kisszékekről nézhetik az előadást, de maradnak bent asztalok is, így a nagyobbak akár egy ital mellett is élvezhetik a műsort. A hajó befogadóképessége 130 fő. Kisgyerekes családoknak fontos információ, hogy a fedélzeten büfé üzemel, és kulturált mellékhelyiségek is rendelkezésre állnak. A műsor fedett helyen van, tehát a programot az esős idő sem zavarja, a gyerekek nem fognak megázni.
A programokon négy szegedi társulat lép fel. A Szegedi Miniszínház, a Csiga duó, a Peter & Pan duó és a Grimm-Busz színház. A fellépők hetente váltják egymást, így aki többször is szívesen hajókázna a Mesebárkán, mindig más programmal találkozik.
Május 31., csütörtök, 10.00 óra és június 1., péntek, 17.00 óra
A Csiga Duó zenés interaktív gyermekkoncertje
Zenés kalandozás "Csabigával" és társával, valamint a gyerekek aktív közreműködésével. Az előadás alatt a gyerekek folyamatosan részt vesznek a műsorban, együtt énekelnek, közösen zenélnek és táncolnak a művészekkel. Titkos köszönést tanulnak, találós kérdésekre keresik a választ, ellátogatnak az Állatkertbe és utaznak a Csigavonaton is. Megtudhatják, hogy miért is jó a forró csoki, és hogy hány irányból fújhat a szél.
A jegyárak természetesen úgy lettek kialakítva, hogy azok tartalmazzák a hajózást és a műsort is.
A részvétel a 3 év alatti gyermekeknek ingyenes, 3-tól 14 éves korig 1450 Ft, 14 év felett és felnőtteknek 1950 Ft. Csoportoknak minden 10. fő után 1 jegy ingyenes. Helyfoglalás és információ: 62/423-638. Jegyek válthatók az IH Rendezvényközpontban és indulás előtt a hajón, de a korlátozott létszám miatt célszerű az jegyeket előre megváltani, vagy bejelentkezni. A hajókikötő a Felső Tisza-part 1. szám alatt található, a Hotel Novotel előtti folyószakaszon.
Danuvia sétahajó
6721 Szeged, Felső Tisza-part 1., Hajóállomás
Egyéb események
Mesebárka
máj. 31. 10:00
Mesebárka
jún. 1. 17:00
Mesebárka
jún. 7. 10:00
Mesebárka
jún. 8. 17:00
Mesebárka
jún. 14. 10:00
Mesebárka
jún. 15. 17:00
Koncert események
2012. május 31. (csütörtök)
10:00 A Csiga Duó interaktív gyermekkoncertje
(könnyű)
2012. június 1. (péntek)
17:00 A Csiga Duó interaktív gyermekkoncertje
(könnyű)
2012. június 7. (csütörtök)
10:00 A Peter Pan Duo interaktív gyermekkoncertje (könnyű)
2012. június 8. (péntek)
17:00 A Peter Pan Duo interaktív gyermekkoncertje (könnyű)
Színházi műsorok
Bogaras Mese, avagy a Nyolcpöttyös Katica - a Grimm-Busz Színház (Szeged) előadása
jún. 15. 17:00
Kicsi kacsák bábszínháza - a Grimm-Busz Színház (Szeged) előadása
jún. 14. 10:00
Ismerd meg a Boronka-melléki Tájvédelmi körzet növény- és állatvilágát
Ismerd meg a Boronka-melléki Tájvédelmi körzet növény- és állatvilágát a területen kanyargó erdei kisvasutazással!
Színes programokkal csábítunk minden óvodás- és iskolás csoportot „Somogyország” erdeibe. Töltsetek el egy kellemes napot, osztálykirándulást a SEFAG Zrt. Mesztegnyői Erdei vasútján, melynek részleteit, programajánlatait a www.sefag.hu/erdeivasut honlapon megtaláljátok.
Olcsó szálláslehetőségként ajánljuk a Sziágyi Erdei Iskolát, amely egyedi környezet- és természetismereti órákkal, napokkal, valamint kerékpározási lehetőséggel vár iskolai osztályokat, családokat, baráti társaságokat. Információt a www.sziagyisuli.hu honlapon találtok.
Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság
7625 Pécs, Tettye tér 9.
Postacím: 7602 Pécs, Pf. 312.
Telefon: 72/517-200
Fax: 72/517-229










