Szuper programok a félévzárás fáradalmainak kipihenésére

2012. január 19. csütörtök 22:22

A legtöbb iskolában január 13-án lezárták a tanítási év első félévét. Lassan már mindenki megkapta örömére vagy bánatára (reméljük, az előbbire) a féléves bizonyítványt.

Az évnek ebben az időszakában szaporodik a felelések és a dolgozatok száma, hiszen a tanároknak dönteniük kell a kétesre álló gyerkőcök jegyét illetően. Ez nemcsak a gyerekek, hanem a szüleik számára is megterhelő, ezért az első félév fáradalmainak kipihenésére tervezz egy felejthetetlen közös hétvégi programot.

A héten is összeállítottunk egy kis „puskát”, amiből kilesheted, hogy milyen rendezvényeken vehettek részt a következő hetekben.

Ajánlatunk:

Mackókiállítás
„Szutyoksárik és Szutyokmarcik” – fotópályázat
Családi nap az Esterházy-kiállítás zárónapján
Fedett játszótér


És a részletek…

Mackókiállítás
Nagy Imre ÁMK – Tükrös terem
2012. február 1–5.

Öt nap erejére a mackók veszik át az uralmat a Nagy Imre ÁMK tükrös termében. Közel 1000 különböző méretű, színű és fajtájú mackót (és mackókat megjelenítő életképet) csodálhatsz meg a kiállításon, sőt mi több, a mackódögönyöző részen akár kézbe is veheted az ott kiállított darabokat. Mindezek mellett lesz még mézes apróságok vására és fényképezkedő sarok, természetesen ez is mackókkal. Ne hagyjátok ki!

„Szutyoksárik és Szutyokmarcik” – fotópályázat

Ha a Te gyerkőcöd Szutyoksárit és Szutyokmarcit (Anne M. G. Schmidt és Fiep Westendorp: Szutyoksári című könyve) is meghazudtoló módon jártas a szórakoztató csínytevésben, nála elevenebb gyerkőcöt nem ismersz, és netalán tán a csíntevéseit még meg is örökítetted néhány fényképen, akkor nevezz be velük a Pozsonyi Pagony Kiadó fotópályázatán, ahol értékes könyvutalványt nyerhetsz. A jelentkezés feltételeiről a program részletes leírásában tájékozódhatsz.

Családi nap az Esterházy-kiállítás zárónapján
Budapest, Iparművészeti Múzeum
2012. január 22.

Végéhez érkezett az Esterházy-kiállítás az Iparművészeti múzeumban. Már csak vasárnapig lehet megtekinteni a hímzett bársonyok, selymek, nemesfémzsinórok, gombok, zománcmunkák, csipkék sokaságát és az egyedülálló főúri viseleteket és pompás lóöltözeteket. Ráadásul az utolsó nap alkalmából búcsúztatóul mindenki egy-egy darab Esterházy kinccsel térhet majd haza. A táskakészítő, pizsamafestő, ékszer- és buzogánykészítő kézműves foglalkozásokról se maradjatok le! Jó szórakozást kívánunk!

Fedett játszótér

A zord időjárási körülmények miatt nagyon kevés lehetőség nyílik a téli hónapokban a kirándulásokra és a játszótéri mókázásokra. De csak mostanáig, ugyanis a hideg januári mínuszokban is nyitott kapukkal vár a fedett játszótér, ahol picinyed alaposan kiugrálhatja magát. Felfújható játékok, manósarok, sportjátékok segítségével a szervezők most is igyekezni fognak előkészíteni az örökmozgó lurkóknál a déli ebédhez szükséges nyugalmi szintet. Vétek lenne kihagyni!

Végezetül két kihagyhatatlan lehetőségre hívnánk fel a figyelmedet.

Ha Te is olyan anyuka vagy, aki ebben a mai világban örökké aggódik gyermeke épsége miatt, és nem szeretnéd, hogy valaha is bajba keveredjen, akkor ezt mindenféleképpen olvasd el!
Női önvédelem a Blahán

Lego nyereményjáték 48.940 Ft értékben

A részleteket itt találod:
http://www.lwb.hu/nyeremeny_jatek

Ha tetszett heti blogbejegyzésünk, ajánlj bennünket ismerőseidnek is!
Gyerekkacajjal teli hétvégét kívánunk!

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!