Bolondos áprilisköszöntő gyerekprogramok a hétvégére

2012. március 29. csütörtök 13:51

Mintha tegnap lett volna, hogy beköszöntött 2012, a mostani hétvégével pedig már áprilisba lépünk. Szerencsére a tavaszi idő sem váratott magára. A nagyon hideg február után, szinte átmenet nélkül, egyik napról a másikra megérkezett a kiskabátos idő.

Most vasárnapra esik április elseje, bolondok napja. A mókás, viccelődös nap sok mindenkit örömmel tölt el, és partnerek ezen a napon a viccelődésben, de jelentős tábort képviselnek azok is, akik a hátuk közepére kívánják ezt a napot. Szimpatizálás ide vagy oda, mégis, honnan ered ez a szokás?

Pontosan nem lehet tudni, hogy mióta tartják meg április elsején bolondok napját. Eredete nem tisztázott. Valószínűleg valamilyen téltemető, tavaszköszöntő pogány hagyományból ered. Már az ókori görögök is megtréfálták, „április bolondjává” tették egymást ezen a napon. Sok helyen hagyomány ma is tréfás mulatságokkal és rendezvényekkel megünnepelni.

Teljen a Te hétvégéd is mókásan! A következő programokra hívjuk fel a Te és Csibéd figyelmét:

Állatijó Bemutatók
Bolondos Minimax Olimpia 2012.
Horse Evolution Show
Bikal – időutazás a középkorba

Érdemes továbbolvasni a bejegyzés folytatását »

Tavaszköszöntő családi programok a hétvégére

2012. március 22. csütörtök 10:57

Visszavonhatatlanul itt a tavasz, ugyanis március 21-ével megkezdődött már csillagászati szempontból is. A természet ébredezik. Csiripelnek a madarak, előbújtak a föld alól a tavasz első virágai, nálunk ma a fűzfa is rügyezésnek indult.

A hosszú, hideg téli hónapok után végre ki lehet menni a szabadba.  Az ember szervezete szinte már kívánja, hogy friss levegőn legyen, és élvezze a napsugarat.

Használd ki Te is, hogy itt a jó idő, és hétvégén induljatok el kirándulni, biciklizni, bármerre, csak mozduljatok ki Csibéddel. Ha nincs semmi ötleted a programot illetően, akkor olvasd el programajánlónkat, mert erre a hétre is van ötlet a tarsolyunkban.

Amit ajánlunk Neked:

Víz világnapja iskolásoknak
Víz Világnapja és Húsvétváró
Vasútmodell kiállítás a KMO Művelődési Házban

Érdemes továbbolvasni a bejegyzés folytatását »

Felejthetetlen családi programok a hosszú hétvégére

2012. március 15. csütörtök 10:35

Ha Te is kezded érezni a tavaszi fáradtság első jeleit, akkor kapóra jön a négynapos hétvége, hogy kipihend magad, és újult erővel vágj neki a munkás hétköznapoknak. Szerencsére 2012-ben igazán jó dolgunk van, hiszen nem kevesebb, mint nyolc hosszú hétvége vár ránk.

Ha már most meg szeretnéd tervezni az idei év többnapos kimozdulásait, kirándulásait és pihenéseit, akkor a következő munkaszüneti napokkal biztosan számolhatsz:

Március 15–18. (Március 15.)
Április 7–9. (Húsvét)
Április 28–május 1. (Május 1.)
Május 26–28. (Pünkösd)
Augusztus 18–20. (Augusztus 20.)
Október 20–23. (Október 23.)
November 1–4. (Mindenszentek)
December 22–26. (Karácsony)
December 29–január 1. (Újév)

Amondóak vagyunk, hogy a mostani hétvége se teljen a karosszékben ülve. Pihenjetek aktívan! Menjetek el kirándulni, sétálni, látogassatok el messzibb tájakra, helyekre, hiszen szép az idő!

Ha még fogalmad sincs arról, hogy merre induljatok el kicsinyeddel, akkor mindenféleképpen olvasd el e heti programajánlónkat!

A következő eseményekre hívnánk fel a figyelmed:

Parlamenti nyílt nap
Macskakiállítás a Lurdy házban
Szoboszlói Tavaszi Művészeti Napok

Érdemes továbbolvasni a bejegyzés folytatását »

Mosolygós március

2012. március 8. csütörtök 23:01

Ha hihetünk az időjárási előrejelzéseknek, akkor kijelenthetjük, hogy elköszön a tél. Az időjósok szerint a hétvégével elbúcsúzhatunk a mínuszoktól, az elkövetkezendő hetekben még éjszaka sem fog 0 fok alásüllyedni a hőmérő higanyszála, inkább folyamatos felmelegedés várható.

Szedd elő a szekrény mélyéről a vékony kabátod, porold le a biciklit, keressétek meg a kerti játékokat, labdát, és irány a szabadtér. Különben is, ilyenkor nagy hangsúlyt kell fektetni arra, hogy minél többet a szabadban mozogj, ha nem szeretnél áldozatául esni a tavaszi fáradtságnak.

Kösd össze a kellemest a hasznossal. Ha nem tudnád még, hogy merre indulj csibéddel a hétvégén, akkor mindenféleképpen olvasd el heti programajánlónkat!

A következő rendezvényeket ajánljuk Neked:

Zöld Családi Nap
Históriás történeti kalandozás a Nemzeti Múzeumban
Kézműves Magyar Ízek Vására a Millenárison

Érdemes továbbolvasni a bejegyzés folytatását »

Különleges programok március első hétvégéjére

2012. március 1. csütörtök 08:46

Habár még csupán a naptár szerint, de  végre elérkeztünk a tavasz első hétvégéjéhez. Ha végleges búcsút nem is vehetünk a hideg téltől, de napról napra egyre közelebb kerülünk a szabadban tölthető, kellemes, kiskabátos időkhöz.

Mivel a naptárt említettük, érdemes pár mondatot ejteni a tegnapi különleges napról, február 29-éről, ami csak négyévente jön el.

A hiedelmekkel ellentétben nem február 29-e a szökőnap, hanem február 24-e. Szökőévben a február 24-ei névnapok is eltolódnak egy nappal, vagyis a Mátyások ilyenkor hivatalosan 25-én ünneplik nevük napját. De lehetett volna hozni Géza, Edina, Ákos és Bátor, valamint Elemér neveket is példaként, hiszen ők is csak egy nappal később ünnepelhetik névnapjukat  szökőévenként.

A rövid kitérő után nézzük, milyen programok várnak Rád a hétvégén:

Optikai illúziók. Fedezzük fel az agy és a szem titkait! – interaktív kiállítás
Fedett játszótér Budapesten – most vasárnap utoljára a szezonban!
Éjszakai szakvezetés a Budakeszi Vadasparkban

Érdemes továbbolvasni a bejegyzés folytatását »

Hagyd el a várost!

2012. február 22. szerda 23:42

Nem sokat váratott magára a jó idő, hiszen, ahogy véget ért a farsangi időszak, megérkezett az enyhébb időjárás. Nem csoda és nem is ámítás, de a hétvégére már 10-15 fokos hőmérsékletet jósolnak az időjósok.

Ha valóban így lesz, akkor itt az idő a kimozdulásra. Mindenki álljon  fel a televízió elől, és végre mozgassa meg a téli hónapok alatt elgémberedett porcikáit a szabadban. Tervezzetek hétvégi kirándulásokat, vidéki programokat  a jó időre való tekintettel!

Most sem lesz szabadtéri és fedett rendezvényekben hiány a hétvégén. Íme, ajánlataink:
Madármegfigyelés – a sasok birodalma, Gyomaendrőd
Nyitva van az aranykapu… – Játékkiállítás, Békéscsaba
Téli Hétvégék a Múzeumban – Szentendre
Fedett játszótér – Budapest, XI. kerület

Érdemes továbbolvasni a bejegyzés folytatását »

„Maskarások, bolondok, rázzátok a kolompot…”

2012. február 16. csütörtök 00:03

„…takarodjon el a tél, örvendezzen, aki él!” Sarkady Sándor Farsang című verse igazán aktuális, hiszen nyakig benne vagyunk a farsangi szezonban. Múlt heti programajánlónkban már olvashattál számos érdekességet a kicsik által oly kedvelt ünnepről. E heti bejegyzésünk is a farsang szellemében íródott. Most három farsangi népszokást mutatunk be alaposabban. Kezdjünk is bele!

3 magyar farsangi népszokás
  1. A farsanghétfői Asszonyfarsang: általában farsanghétfőn (vagy húshagyóhétfőn, böjtelőhétfőn), az ünnep középső napján tartották meg az asszonyok farsangját, amikor a gyengébbik nem számára is engedélyezett volt egy nap erejéig a mulatozás, a korlátlan evészet és ivászat.
  2. A farsang utolsó napján, húshagyó kedden a szokás szerint koporsót vagy szalmából készült bábut égetnek, ami a farsang végét szimbolizálja. Ezzel zárul az év legmókásabb időszaka.
  3. Ha farsang, akkor fánk! Szerintem nagyon kevesen vannak azok, akik ellen tudnának állni egy illatozó, frissen sült, házi lekvárral megkent és porcukorral meghintett, omlós, otthoni készítésű szalagos fánknak. A farsangi fánksütés szokása a Dunántúlról származik. Vízkereszttől hamvazószerdáig kerül legtöbbször az asztalokra ez az isteni nyalánkság.

Igazán kihagyhatatlan családi programokkal lesz tele a hétvége is, válogass a programjainkból!

Ajánlataink:

Téli hétvégék a Múzeumban – Szentendre
Fesztivál Plussz – Budapest, Fővárosi Nagycirkusz
Busójárás – Mohács
Fedett játszótér – Budapest

Érdemes továbbolvasni a bejegyzés folytatását »

Neked mi a vélményed a női önvédelemről?

2012. február 13. hétfő 11:37

Te is olyan anyuka vagy, aki nem szívesen sétál este a sötétben, ráadásul a gyermeked miatt is folyamatosan aggódsz?

Félelmed nem alaptalan, hiszen tele van a média olyan hírekkel, amikor nőket vagy gyerekeket ér támadás. Sok az olyan vészhelyzet, ami elkerülhető lenne egy kis felkészüléssel és magabiztos fellépéssel.

Érdemes továbbolvasni a bejegyzés folytatását »

Farsangi mulatságok kicsiknek és nagyoknak

2012. február 9. csütörtök 11:41

Mintha tegnap kezdődött volna az újév, pedig lassan már február közepét tapossuk. Az év mostani időszakát a farsangi mulatságok, lakomák, népi ünnepélyek és maszkabálok határozzák meg. Gyerekek ezrei öltöznek be az óvodai és iskolai jelmezversenyre, de vajon tudják-e, hogy mit is ünnepeltek ilyenkor?

A farsang hossza évről-évre változik, mivel zárónapja a húsvét időpontjához kötődik. Vízkereszttől (január 6.) a húsvétot megelőző 40 napos nagyböjt kezdetéig, azaz hamvazószerdáig tart.

Csúcspontja az utolsó napjaiban, farsangvasárnapon megtartott karneválok (a riói, a velencei, vagy hazánkban a mohácsi busójárás népszokás is ilyen). A hagyományok szerint farsang a párválasztás és eljegyzés időszaka, ugyanis a húsvéti nagyböjt alatt nem lehetett házasodni, ezért még a húsvéti időszak előtt a fiatal legények bálokat rendeztek, ahol a lányok szívük választottjának szerelmük jeléül bokrétákat adtak. A bokrétákat a bál végén a nagy nyilvánosság előtt, mindenki szeme láttára a fiúknak a kalapjukra kellett tűzni, jelezve, hogy ki a választottjuk.

Ha a párválasztás még nem is, de egy jelmezbál vagy más mesés rendezvény lenne az ideális családi program számodra az elkövetkezendő hetekben, akkor a következőkre hívjuk fel a figyelmedet:

Farsangi Jelmezbál a Szülők Házában
Kezeslábas és Baba-Mama farsang
Kihelyezett posta és meseposta a Magyar Nemzeti Galériában
Fedett játszótér

Érdemes továbbolvasni a bejegyzés folytatását »

Felmelegítő családi programok a fagyos napokra

2012. február 2. csütörtök 12:58

Beköszöntött a február, és 2 hónapos csúszással megérkezett az igazi tél is. A meteorológusok  szerint még napközben is átlagosan maximum -7 fokig emelkedik a hőmérséklet, este pedig -12 és -16 fokot mutatnak majd a hőmérők higanyszálai. Ha lehet hinni az előrejelzéseknek, akkor vasárnap mindössze -10 fokig emelkedik a nappali hőmérséklet, és jelentős hóesésre is számíthatunk.

Ha a hideg ellenére mégis úgy döntenél, hogy gyerkőcöddel programokra vágysz, akkor elő a termo-pulcsit, a meleg sapkát, vastag sálat és kesztyűt, és irány egy fedett rendezvény. A hétvégére fedett helyeken kerestünk programokat Neked, hogy megkönnyítsük a választást.

3+1 páratlan fedett rendezvény, ahol maximum csak a mosoly fog az arcodra fagyni:

Repülő szőnyeg érkezik az Ezeregyéjszaka Farsangra
BonBon matiné Lukácsházi Győzővel
Fedett játszótér
Egész napos Jótékonysági családi- és sportnap a TF-en

Érdemes továbbolvasni a bejegyzés folytatását »

« Újabb bejegyzésekRégebbi bejegyzések »