Gyermekjóga Budapesten hétfőnként
Demmel Tímea gyermekjóga oktató
“Mi magunk legyünk az a változás, amelyet látni szeretnénk a világban” (Mahatma Gandhi)
2003-ban ismerkedtem meg a Hatha jógával, s azóta jógázom kisebb-nagyobb megszakításokkal. Sok irányzatot kipróbáltam (Sivananda, Iyengar, Kundalini, Szvédana és Kontakt jóga, stb.), amíg eljutottam oda, ahol most vagyok. Kezdeti ismereteimet könyvekből, DVD-kről szereztem mind magyar, mind angol nyelven. 2010-ben, egy gyermekjóga foglalkozás nyílt napján megéreztem, hogy a gyermekjóga oktatása az a HIVATÁS, amit már hosszú évek óta keresek, életem folyója új mederbe terelődött. Grúber Vera gyermek- és gerincjóga oktató barátnőm útmutatása alapján találtam rá első mesteremre, Csíki Mariannra. Nála végeztem el az oktató képzést, és azóta is folyamatosan járok továbbképzéseire.
A Kismama Jóga – Baba-Mama jóga – Gyermekjóga hármas, logikus és természetes összekapcsolása az élet folyamatainak. Talán ezért is döntöttem a Kismama jóga és Baba-Mama jóga oktatói tanfolyamok mellett, melyeket jelenleg végzek, Kotroczó Anikó jógaoktató mester szárnyai alatt.
A jóga számomra mára már életfilozófiává, mindennapjaim részévé vált. A legnagyobb örömöm, mikor a gyerekek arcán látom azt az önfeledt mosolyt, szemeik tiszta fényű csillogását, amit jógázás közben együtt el tudunk érni. Ott megszűnnek a határok, a tér, az idő és én is egy leszek közülük. Alázattal fordulok a gyermekjóga tanítás irányába, s remélem, hogy a mennyei segítség által sikerül adnom, és segítenem számtalan gyermeket az útján. NAMASTE
SZERETETTEL VÁROK MINDEN MÓKÁZNI VÁGYÓ GYERMEKET!
GYERMEKJÓGA:
JÁTSSZ ÉS JÓGÁZZ VELÜNK! *FIGYELEM! AZ ELSŐ ÓRA INGYENES!
OVIJÓGA 3-6 éves korig (Hétfő 16.00-16.45)
A kicsik játékos módon, egy mese keretén belül vidáman és könnyedén, rengeteget mozogva sajátítják el a gyermekjóga elemeit.
SULIJÓGA 7-12 éves korig (Hétfő 17.00-17.45)
A gyerekek játékosan sajátítják el a jóga gyakorlatait:
• Feszültségoldás
• Koncentráció és egyensúlyérzék fejlesztése
• Figyelmi funkciók fejlesztésére
(Jobb jegyek az iskolában!)
• testtartás korrekció
A gyermekjóga során fejlődik:
• a mozgáskoordináció
• a nyitottság, befogadóképesség
• a környezet érzékelése, érzékszervek
• a félelmek, szorongások kezelése
• az indulatok, agresszió levezetése
• a kapcsolatteremtés képessége
*FIGYELEM! AZ ELSŐ ÓRA INGYENES!
1 alkalom 1000 Ft, 4 alkalmas bérlet 3500 Ft
Indulás: 2012. február 6.-tól
Helyszín:
GIPSZKORSZAK ALKOTÓ JÁTSZÓHÁZ Budapest, VII. ker. Király utca 13.- Dob utca 16. Gozsdu „F” udvar, a Deák térhez közel.
demmel.timea@gmail.com
Telefon
0670-368-3706



