Ez a termék világszerte ismert és valószínűleg mindenki tudja, hogy mit szimbolizál. A karikagyűrű a végtelen szerelmet és az összetartozást jelenti. A származását illetően kevesen tudják, hogy honnan is lett ismert valójából. Erre a helyes válasz Egyiptom. A fáraók szándékuk jeléül ilyen kelléket ajándékoztak a kiválasztott hölgynek. Érdemes megemlíteni azt is, hogy Egyiptomból Európába ezt a szokást Nagy Sándor hozta be, ezután vált ismertté. A karikagyűrű a 3. századtól már ezüstből, valamint aranyból készült, szóval akkor már volt esztétikai jelentése. A férfiak ezzel a kiegészítővel mutatták azt, hogy elkötelezték magukat a kiszemelt hölgy felé és ezen semmiképp sem változtatnak. Manapság ez az ékszer az egymás iránti tiszteletet és elkötelezettséget jelképezi. A karikagyűrű viselését illetően tudni kell, hogy a jegyben járás ideje alatt a pár a bal kézen hordja a kelléket, ami az esküvő után átkerül a jobb kézre. Azonban ez a dolog sok más országban nem így történik, hanem pontosan fordítva.

A különböző nemzetek ezt azzal indokolják, hogy a legtöbb ember, mivel jobbkezes, ezért azzal fogja meg például a kilincset, a különböző szerszámokat vagy egyéb dolgokat. Így, ha nem a jobb kézen hordja az ékszert, akkor az nem kopik, nem karcolódik meg túl nagy mértékben. Ami a férfiakat illeti szokásuk a kézfogás. Ennél a dolognál szintén zavaró tényező lehet a karikagyűrű. Napjainkban rengetegféle kivitelben készül ez a termék, ezért nem egyszerű annak a kiválasztása. A párok szeretnek személyesen intézkedni ebben a dologban. Ha ezt az idejük nem engedi, akkor az internetes üzletek is temérdek karikagyűrűt sorakoztatnak fel.