A lakás körül nagyon sok mindent meg lehet valósítani, amennyiben van elegendő időnk, kedvünk, lendületünk és ihletünk hozzá. Persze sokan úgy gondolkodnak, hogy egyszerűen felesleges mindezzel foglalkozni, mert inkább addig is pihennek vagy elmennek valahová lazítani. Ha már kikapcsolódás a HGTV nyomon követése is ide tartozhat, ami közben megjön a kedvünk az aktív tevékenykedéshez. Gondoljunk csak bele egy kicsit, hogy milyen környezetben jobb élni? Egy olyan udvaron, ahol mi magunk alítottuk össze a lócákat, ültettük a virágokat, raktuk össze a sziklakertet, nyírtuk a gyepet, sokkal másabb, mintha mindenhol káosz és rendetlenség uralkodna. Igényünk támad kialakítani egy kis halastavat, akkor vájunk bele bátran, A HGTV biztosan kedvet csinál hozzá.

A Home and Garden Television rövidítéséből létrejött csatorna nem is olyan régen, 2020 január 1-én indult el Magyarországon először kísérleti jelleggel. Ezt követően március 30-tól megjelent a magyar szinkron is, ami kitágított a határokat. A HGTV a DIGI felhozatalában érhető el és egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Érdemes kihasználni a téli hónapokat arra, hogy kicsit jobban elmélyedjünk a dekor- és kerttervezési ötletekben. Bátran mérjük fel ennek nyomán a lakásunkat és annak közvetlen környékét, majd pedig amint az idő is engedi, vessük bele magunkat a munkálkodásba. Látni és érezni fogjuk, hogy az aktív tevékenykedés jobban feltölt energiával, mintsem azt elsőre gondolnánk. A HGTV egyedi programjaival egy teljesen úgy életszemléletet hoz el, amit megéri követnünk.